Hozzávalók 4 személyre:
- 50 dkg pulykamell
- ½ szál póréhagyma
- 1 dl mustár
- 2 dl olaj
|
|||
|
2009. november 16., hétfő
Egy fél fej (cca 70-80dkg) káposztát és egy fej hagymát összevágtam, majd sós vízben megfőztem. Közben sötétbarna rántást akartam csinálni, de nem sötétedett, amire ráöntöttem cca 2,5-3deci paradicsomkonzervet. Rámertem a megfőtt káposztát, elkevertem, és mivel a paradicsom nem volt elég piros, ezért megsegítettem egy kis házi darált paprikával. Aztán a káposzta főzőlevéből tettem még rá két merőkanállal, majd az egészet jól elkevertem,megcukroztam, és rotyogtattam még egy darabig. Virsli, jóétvágy!
2009. november 15., vasárnapGasztropuccs, Beamerikázós menü* Hozzávalók 4 személyre:
A húst nagyobb darabokra vágjuk, és sózzuk. A pórét felkarikázzuk. A mustárt, az olajat, a pórét és a húst összekeverjük, borsozzuk, és fél órát hagyjuk pácolódni. Ezután forró serpenyőben átsütjük a pulykahúst, és salátával tálaljuk.
Hozzávalók 4 személyre:
A salátát csíkokra vágjuk, rákarikázzuk a paradicsomot, beleszeljük a hagymákat, meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk olajbogyóval. Hozzáöntjük a kefirt, és rámorzsoljuk a sajtot, majd alaposan átforgatjuk.
Annyi különbséggel készült, hogy nálam a hús 1,5napot állt,a salátából meg kihagytam a rokfortot (mert nem szeretem), a vöröshagymát, az olívabogyót és az olajat (mert nem néztem meg előtte a receptet ;)), és kaukázusi kefirrel csináltam, mer' nemtommér'..
*nemcsak beavatottaknak, mert a linkek csak bejelentkezés után élnének ;)
Kategóriák: tészta
Sok hagymával, sonkakonzervből, sütőben sütve. Egy nagggyon nagy hagymát felaprítok, olajon megkergetem. Só, bors. Egy 40dekás sonkakonzervet (pápai "teljes konzerv") a dobozában összeaprítok,rátolom a hagymára. Oregánó, kakukkfű. Egy doboz hámozott paradicsom szintén aprítva csatlakozik, majd egy löttyenet ketchup. Bolti. Szigorúan. Kifőzöm a tésztát. Egy jéniaba belecsapok két tojást, villával nagyjából összekalapálom. Rá a tészta, fölé a szósz. Összekeverem. Sajtból (csak és kizárólag trappista) ékeket szurkálok bele, majd a tetejére pedig jöhet reszelve. Majd bumm be a sütőbe, ahol a sajt olvadásáig marad. Jóétvágy!
Azért albérlet classic, mert Kispesten kb minden héten főztünk ilyent. Régi szép idők, 54nm-en 5en, köztük a mostani fogorvosommal ;)
Kategóriák: pogácsa
Pénteken gyártottam 1,5kg túrópogácsát, hogy majd kivisszük Fahegyre (40éve, hogy Kama3 apukája repül, ezalkalomból kapott egy plakett az évadzárón). Persze itthon felejtettük.. Na, sebaj, majd a 2vs2 bringapólóra jó lesz. Erre szakad az eső egész nap, uh oda meg nem mentünk..
Holnap a be nem érett paradicsomokat fogom eltenni savanyúságnak.
Kategóriák: sertés
Avagy a rántott gomba mellől megmaradt rizsutóélete..
1közepes méretű cukkini A maradék rizst összekevertem a tarjával, sóztam, borsoztam, és hozzácsaptam két tojást. A cukkinit hosszában elfeleztem, kiszedtem a szivacsos közepét (ezzel lehet valamit kezdeni a kidobáson kívül?!) , besóztam, borsoztam, beletettem a kimargarinozott tepsibe, majd belepakoltam a húst, jó púposra. A maradékhúsból pingponglabda nagyságú golyókat raktam a tepsibe. Mikor már majdnem kész volt, a felezett mini-mozzarellákat a tetejére olvasztottam. Krumplipüré, jóétvágy!
(egy kajálásra a fele fogyott el)
Kategóriák: baklövés
Az első, amikor "csak" sütögetni mentünk. Ugyanez vszeg az utolsó is idén. Hacsak nem az egész pályafutásom során... így kaját még _sose_ csesztem el, pedig semmi bonyolultra nem készülődtem. A terv egy egyszerű parázsban, alutálcában sült krumpli-hagyma-szalonna-kolbász-gomba volt. Ehhez kicsit ki kellett volna zsírozni a tálcát, de a zsír vagy elfogyott, vagy csak simán nem találtam meg (hiba1). Meg az időt sem ártott volna figyelni, és mikor elindultunk megnézni a felvonult retro-autókat (Wartburg, Zsiguli), vszeg már akkor ki lehetett volna venni (hiba2). De ha még mindez nem is lett volna, vszeg a tetejére húzott parázs fölé nem kellett volna még újabb tüzet rakni (hiba3). Az eredmény leírhatatlan, az összes kolbász szénné égett, és a keletkezett gőz minden mást is átjárt, úgyhogy az egész ehetetlenül keserű lett... Szerencsére 3csomag kimaradt az első körből, igaz, hogy ezek közül csak egyben volt kolbász meg gomba, de aki nagyon éhes volt, az mégsem ment haza korgó gyomorral. Jól senki nem lakott, így az én asztalomtól még ember nem távozott. Az egyetlen pozitívum a kifli és a pogácsa volt. Na, tessék, kettőig számolni sem tudok. Le vagyok sújtva :(
2009. október 24., szombat
A kifliben kicseréltem a tejet a krémsajt alatt összegyűlt savóval, kipróbáltam a négyzetből formázást, plusz mikor a felét már felcsavartam, és a maradékot kinyújtottam, akkor kicsit bevizeztem, hogy jobban összeálljon.Azt hiszem maradnak ezek a módosítások ;)
2009. október 20., kedd
Kategóriák: leves
Mostanában ráálltam a hagyományos kajákra (leves, főzelék). Nem túl bonyolult, és költséghatékony is. Meg itt ez az októberi tél, az ember majd megfagy, jól jön ilyenkor az ilyesmi.
45deka fagyasztott zöldbab (199)
Vizet tettem fel forrni, mikor felforrt beledobtam a leveskockát, mikor feloldódott ment bele a bab.
Kb 4 adag, max 400ft. Avagy egy újabb adag krémsajt rövid története...
27deka krémsajtot összekevertem két zacskó (összesen 18gramm) vaníliás cukorral, egy apróra zúzott kakaós jóreggelt keksszel, 10deka mézzel és egy fél citrom héjjával. 2,5deci vízben feloldottam 2evőkanál zselatint, majd mikor nem akart sűrűsödni, hozzákevertem még egy kanállal. Mikor végre zselés lett, akkor ezt is a többihez adtam, majd lehűtöttem az egész cuccot. Kitettem a gangra (6-7°C így ebben az októberi télben), majd mikor látszott, hogy a zselatin megfogta, akkor gombócokat formáltam belőle és picit a fagyasztóba dugtam. Közben csokit olvasztottam, majd mikor látszott, hogy ez kevés, akkor porcukorral és minimál étolajjal "szaporítottam. Mikor kellő állagúnak tűnt, akkor fogpiszkálóra szúrtam az első gombócot, és megmártottam a csokiban.Mivel egy csepp sem folyott le róla, ezért más módszerhez folyamodtam. A csokit zacskóba töltöttem, és onnan adagoltam a gombócokra, bár így az egyik oldalukat nem érte a csoki. De végülis finomak.. Ja, és 24 gombóc lett belőle. avagy takaréklángon.
A célunk az lenne, hogy miközben minimum térdig gázoltunk a
VilágVálságban, megmutassuk, hogy lehet olcsó, de gusztusos, finom
ételeket készíteni, változatos alapanyagokból, fantáziadúsan. ...
Alapvetően három limitet húztunk meg: előételeknél, leveseknél 200
Ft/fő, főételeknél 600 Ft/fő, desszerteknél 400 Ft/fő felső határon
belül próbálunk maradni, és figyelni az alacsonyabb energiaigényű
elkészítésre.
Kategóriák: édesség, kelt tészta
A kimondhatatlan spanyol nevű ensaimadas. Fél bögre langyos tejbe egy kocka élesztőt dobok, és utánaküldök 2ek cukrot. Mikor felfutott, akkor ráöntöm 60deka lisztre. Megy még mellé só, 2ek olivaolaj és 2 tojás. Összekevertem,hagytam megkelni, közben megcsináltam a tölteléket. Cca 15deka vajat megolvasztottam, beletettem 1ek fahéjat és 4ek cukrot. A megkelt tésztát 12részre osztottam, majd minden darabot téglalap alakúra nyújtottam, megkentem a töltelékkel, és a hosszabbik oldalánál kezdve feltekertem, mint a palacsintát, majd ebből briós formákat próbáltam tekerni. Az első még sikerült is, a többi 11 inkább perecre hasonlít. Sütőpapírra tettem őket, és tovább kelesztettem. Majd a tetejüket megkentem a maradék vajjal, és bumm be a sütőbe, ahová jósok vizet permeteztem, hogy sok gőz legyen. Jóétvágy!
Felkészül a krémes-kekszes-almás süti (ugyanonnan ;))
Kategóriák: saláta
Az úgy kezdődött, hogy megint kaptunk hétvégén egy rakás kész húst. Sültet, rántottat, fasírtot, ilyesmik. Mivel a múlt héten is lenyomtunk egy ilyen adagot, meg a köret is elfogyott, ezért úgy döntöttem,h "feldolgozom" a maradékot, lássuk, mit dob ki jóbarátom a gugli, hát az orosz hússalátát... namost füstölt marhanyelv az nem volt, meg a hús is arányaiban kevesebb, mint kellene, uh kipótoltam sonkával, meg libamájjal, uborka persze csak kovászos volt itthon, meg kóválygott a hűtőben egy fél sonkahagyma is, az is belement az előírt hús-főtt krumpli-tojás-uborka-alma kombó mellé a tartárba.
2009. október 11., vasárnap
Kategóriák: pogácsa
Miután ma már a Hősökre áttekerés előtt elfogyott a túrós pogácsa, elkezdtem agyalni, hogy mit kapjanak a gyikok a jövő héten. Nem, csülkösbableves nem lesz!
vagy töpörtyűs pogácsa?
(fél adag, mert 18 centis a kuglófformám)
A puha vajat a cukorral kikevertem, majd hozzáadtam a tojást és a túrót, ráreszeltem a citromot és a vaníliaaromával leöntött mazsolát. Rászitáltam a lisztet és a sütőpor, összekevertem. Kivajaztam a formát, bele a tészta, majd bumm be a sütőbe.
Bea javaslatára recept cecile-től.
Túrós pogácsa (37dekából) És közben 3adag mosás, ami csak azért nem 4, mert paráztam, hogy éjjel esni fog, és már csak a kinti szárítón lett volna hely.. persze nem eset..
Egy nagy tejföl lecsöpögtetve, plusz még ami a muffinból kimaradt, egy fél marék mazsola egy fiola vanília aromával nyakon csöpögtetve, néhány kanál cukorral elkeverve, pont mint az eredeti.
2009. október 1., csütörtökA tejfölből készült krémsajt újabb feldolgozása. Egy nagy tejfölt elcsöpögtetek, kb a 2/3-a fog kelleni (15deka). Egy evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorrral kikeverem. 10deka vajat/margarint megolvasztok, rányesek egy tojást, kiverem. Tolok még hozzá 16deka cukrot és 3deci írót (ami a tejfölből kicsöpög, ennyi kb 2nayg tejfölből jön ki). Beleszitálok 20deka lisztet, 2teáskanál sütőport, 1teáskanál szódabikarbónát és 4evőkanál kakaóport. A formába először a kakaós tésztából teszek, aztán a krémsajtos töltelékből, majd újra a tésztából. Forró sütőben 20-25perc. 16 darab lesz a nagy formában.
Kategóriák: télire
Kaptunk 10körtét, még a múlt hét elején, amik bekerültek az asztal alá (aka fekete lyuk). Ma előszedtem őket, azzal az elhatározással, hogy vagy lesz valami, vagy megy valahova. 9 elég jól bírta a ki nem képzést, a tizedik az diszkvalifikálta magát. A túlélőket meghámoztam*, félbe vágtam, kikaptam a magokat és még 3 vagy 4 darabba vágtam. Feltettem a fazékba 2liter vizet, amibe beletoltam két kiskanálnyi szegfűszeget, egy nagyobb darab fahéjat és 60 deka cukrot. Mikor a cukor elolvadt, mentek bele a körtedarabok is. Aztán elkezdtem vacsit csinálni, uh az előírt 10-15perc helyett addig főztem a körtéket, amíg fél kiló csirkemájat be nem bugyoláltam szalonnába. Jelzem ritkavacak szalonna volt, uh jó sokáig eltartott. Mikor a tepsit betoltam a sütőbe, akkor lezártam a körték alatt a gázt (utólag belegondolva ezt előbb is megtehettem volna...).A mikróban megmelegítettem 2 darab 720-as és egy 580-as befőttesüveget, az aljukban 1 centi vízzel, majd a vizet kiöntöttem, és jöhettek a körték. Felesleges volt az igyekezet, a két 720-asba belefért a teljes mennyiség. Utána még felöntöttem a sziruppal, majd NaBe, és szárazdunszt. Remélem a szirup ha lehűlt legalább olyan finom lesz, mint a cseresznyéé. *Ma vettem új hámozót, az előzőt elnyelte a fiók. Lehet tippelni, hogy mikor kell újat vennem..
Kategóriák: télire
6 kiló paprika, paradicsom, hagyma, 3 óra, 8 db 720 ml-s üveg.
2009. augusztus 27., csütörtökMásodik próbálkozásra bevetettem két saját gyártmányú alkatrészt, neeeem, nem tartok csirkét a gangon, félreértetted ;) Kama3 paradicsomföldjén szüreteltem, és WiseLady útmutatása alapján saját mascarponét gyártottam hozzá. A krémsajtot helyből két változatban is legyártottam, utólag dícsérem az előrelátásomat. A krémsajtot úgy kell csinálni, hogy megmelegíted a tejfölt, és lecsöpögteted.Volt itthon egy kicsi piros danone tejföl, meg a tescóban szereztem két jóárasított, holnap lejárós zöldfarm bio tejfölt. A töltött gombák maradékhőjére betoltam a sütőbe a három kinyitott tejfölösdobozt, az egyik bioba beletettem a hőmérőt, és beállítottam 30°C-ra.Míg megmelegedett, addig összevarrtam 8db gézlapot 2rétegben, de mivel nem bántam elég finoman a tűvel, ezért középre kénytelen voltam bevarrni még egy lapot, mert túl nagynak tűntek a tűvel húzott lyukak. Mikor a hőmérő csipogott, akkor kivettem a tejfölöket. A tésztaszűrő alá tettem egy műanyagot, hogy majd abba csöpögjön a savó. Az összevarrt gézt egy gumival egy hasáb alakú műanyagra erősítettem, ebbe kerültek a biotejfölök. Ezek jobban felpuhultak a melegítésre, ezeket inkább önteni lehetett, mint kiütni. Ezek szépen el is kezdtek csöpögni, majd cca 1,5 óra után összefogtam a géz sarkat, és kicsit kinyomkodtam belőle a savót. A géz csíkja jól látható nyomot hagytak a tejfölön. 48óra elteltével a bio rendesen összeállt, a 2*15deka (mínusz két kanál, ami a gombalevesbe ment) lett pont 15deka krémsajt és 7cl kristálytiszta savó. A danone-t a tésztaszűrőbe tettem, rögtön kettéhasadt. Mikor a biót kinyomkodtam ez még mindig nem kezdett csöpögni. 48óra elteltével ez a hasadás mentén megszürkült, a kicsöpögött minimális savó pedig barnás színű.
Szeretném leszögezni, hogy
Szóval a csirke az első próbálkozáshoz hasonlóan készült, bár most két fél mellfiléből, amiket 4-5 darabra vágtam (nem szeleteltem, hanem vastagabb darabokat csináltam), só, bors, majd napraforgó és olívaolaj keverékében megkergettem,hogy kifehéredjenek. Aztán kiszedtem őket az olajból, és helyükre egy kisebb, aprított hagymát és 5 cikk fokhagymát raktam. Mikor ezek megpuhultak, akkor nyakon öntöttem őket 2,5deci vízzel, és utánuk eresztettem a mai paradicsomtermést (7db, 10 deka) 3-4 darabba vágva. Utána küldtem a krémsajtot, és addig rotyogtattam, amíg egynemű nem lett. Ekkor visszadobtam a csirkéket, és a tepsis petrezselymes krumpli mellé betettem még cca 10-12 percre a sütőbe. Ps. tegnap vettem valami organzához hasonló anyagot,úgyhogy a következőhöz már profibb cuccaim lesznek ;)
Most pedig elkezdem túrni a netet hétvégére valami péksüti után, amibe savó kell, jellemzően amíg nem volt savó, addig csak olyant találtam, amibe kell.. |